znn2014

Már a Facebookon is ! Csatlakozz a csoporthoz, ha érdekel :)

Napi haiku - created by Zoltan Nemes Nagy 

Épp szülinapom előtt írtam utoljára, azóta sok minden változott: eltelt a nyár, lassan az ősz is. Véget ért a túrázós időszak, sok szép képpel és élménnyel, sajnos a vége nem lett a legkellemesebb. Tapasztalatnak nem volt rossz...

Most újra egy multicégnél, megint svéd és norvég cégek, új kollegák, környezet, élmények - és jó étterem, a korábbi multis munkahellyel ellentétben. Eléggé más a két cég, majd az idő eldönti, itt milyenek lesznek az élmények....

Addig pedig egy kis hétköznapi szösszenet:

Allee áruház, földszinti kávézó: egy kollegával beszélgetünk, amikor megjelenik egy 70 körüli, aprócska és végtelenül kifestett néni, egy hihetetlenül kopott, csipkés kalapban, rózsaszínű kistáskával és egy hatalmas Aldi szatyorral. Odakopog a kávézó egyik üres asztalához, ahol egyetlen szék volt, a szatyrot rádobja a székre, a kistáskát az asztalra, vizslató szemekkel körülnéz egy üres szék után, majd amikor lát egyet a kávézó másik felében, szó szerint odarohan, h megkaparintsa. Két kézzel megragadva a széket VÉGIGHÚZZA a teljes kávézón, miközben az olyan hangokat ad ki, mint Will Smith jelenete a MIB I-ben, amikor a felvételi tesztet írja; talán a régi táblákon húzott krétáknak volt még ilyen hangja. Egyetlen ember sem volt a kávézóban, aki nem nézte volna végig, ahogy a néni iszonyú hangok közepette áthúzta a széket a kávézón.

Ő viszont kicsit sem zavartatta magát, az asztalához érve rátelepedett és elégedetten körülnézett, várva h kiszolgálja valaki. Azt már nem vártam meg, amíg kiderítette, h abban a kávézóban nincs kiszolgálás; de nem szerettem volna a pincér helyében lenni.

Visszaolvasva a korábbi bejegyzéseket  és a piszkozatokat, azt látom, hogy ebben az évben pont kétszer annyi anyag nem lett publikus, mint amennyi a netre került. Változatos év volt eddig, jó és kevésbé jó vegyesen. Időnként valóban hittem, h végre igazán jóra fordulnak a dolgok, aztán mégsem történt meg...

Talán majd egyszer, valamikor.

" Köszönöm a napot,

Az álmot és a kedved

És minden bánatot

Elfelejtek."

Pár napra újra Erdély, régen nem voltam, jó lesz újra régi ismerősökkel találkozni. Fura, hogy az utóbbi pár évben mindig olyanokkal megyek, akik még soha nem voltak korábban... 

Úgy tűnik, hogy végül mégis az anyagiak győznek a szenvedély fölött és vissza fogok váltani egy olyan munkára, ami bár nem álmaim melója, de megvan az anyagi biztonságom és tudok áldozni a hobbikra. Az idő és a tapasztalat azt igazolja, hogy időnként kénytelen vagyok racionális döntést hozni és az eszemre hallgatni, nem a szenvedélyre. Addig azonban, amíg munkába állok még előttem van 2 túra és egy hónap lazítás, jöhetnek tehát az újabb kalandok és élmények !

Ebédelek egyik bevásárlóközpontban, szemben velem az asztalnál nagydarab idős hölgy, aki az ebéd felét szép komótosan elcsomagolja az otthonról hozott műanyag dobozba. Ránézek, tekintetünk összeakad, elmosolyosok, ő azonban rezzenéstelen arccal folytatja az ebédet.

Ekkor középkorú "süketnéma" lép oda az asztalunkhoz és gyakorlott mozdulatokkal  pakolja ki portékáját: plüssállatok, kulcstartók. Megköszönöm és intek, hogy nem veszek semmit, erre az idős hölgyhöz fordul és áthúzza az asztalomról a kollekcióját, hátha ott több sikerrel jár. A hölgy bármilyen érzés nélkül az arcán egyetlen mozdulattal a földre söpör mindent, feláll, kézbe veszi a táskáját és a maradék ebédet, majd egyetlen szó nélkül távozik.

A süketnéma meg én csak nézünk egymásra, vállat von és elmosolyodik, majd segítek neki összeszedni a dolgaid. Ez a legkevesebb, amit tehettem érte.

Úgy tűnik, az egyik fotóm elnyerte a National Geographic tetszését is, mert felkerült az oldalukra: