Épp szülinapom előtt írtam utoljára, azóta sok minden változott: eltelt a nyár, lassan az ősz is. Véget ért a túrázós időszak, sok szép képpel és élménnyel, sajnos a vége nem lett a legkellemesebb. Tapasztalatnak nem volt rossz...
Most újra egy multicégnél, megint svéd és norvég cégek, új kollegák, környezet, élmények - és jó étterem, a korábbi multis munkahellyel ellentétben. Eléggé más a két cég, majd az idő eldönti, itt milyenek lesznek az élmények....
Addig pedig egy kis hétköznapi szösszenet:
Allee áruház, földszinti kávézó: egy kollegával beszélgetünk, amikor megjelenik egy 70 körüli, aprócska és végtelenül kifestett néni, egy hihetetlenül kopott, csipkés kalapban, rózsaszínű kistáskával és egy hatalmas Aldi szatyorral. Odakopog a kávézó egyik üres asztalához, ahol egyetlen szék volt, a szatyrot rádobja a székre, a kistáskát az asztalra, vizslató szemekkel körülnéz egy üres szék után, majd amikor lát egyet a kávézó másik felében, szó szerint odarohan, h megkaparintsa. Két kézzel megragadva a széket VÉGIGHÚZZA a teljes kávézón, miközben az olyan hangokat ad ki, mint Will Smith jelenete a MIB I-ben, amikor a felvételi tesztet írja; talán a régi táblákon húzott krétáknak volt még ilyen hangja. Egyetlen ember sem volt a kávézóban, aki nem nézte volna végig, ahogy a néni iszonyú hangok közepette áthúzta a széket a kávézón.
Ő viszont kicsit sem zavartatta magát, az asztalához érve rátelepedett és elégedetten körülnézett, várva h kiszolgálja valaki. Azt már nem vártam meg, amíg kiderítette, h abban a kávézóban nincs kiszolgálás; de nem szerettem volna a pincér helyében lenni.
