Most, hogy élesedik a hazai és nemzetközi helyzet, minek következtében, továbbá a 2014-es országgyűlési választás megnyugtató, sőt, kétharmados eredményű lebonyolításának érdekében hadat üzenünk a reakciós, ellenforradalmi Ukrajnának, ideje, hogy tisztázzunk pár dolgot. Csak hogy tudjátok, hova lőjetek, majd ha úgy alakul.
Liberális vagyok. Ez nálam nem születési hiba, nem külhatalmi érdek, sőt, még csak nem is faji jelleg, hanem személyes döntés következménye. Ráadásul nem egy meghatározható életrajzi pont, krízishelyzet, elvesztett jéghokidöntő vagy jól sikerült lerészegedés következménye, hanem mindig, minden nap, és minden nap minden helyzetében újra és újra rám törő vívódások során meghozott döntések eredménye. Fizetek a parizerért: liberális vagyok. Fizetek a gázért/villamos áramért/olcsó szlovák tejért: liberális vagyok. Nem bliccelek a buszon: liberális vagyok. Rámosolygok egy eleven, zajos cigánygyerekre a buszon: liberális vagyok. Nem tudom, melyik barátom zsidó/cigány/román származású: liberális vagyok. És nem tudom, hogy az az eleven, zajos cigánygyerek, akire az imént rámosolyogtam, cigány volt: liberális vagyok.
(Nagyon örülnék persze, ha a kis cigánygyerek a buszon nem lenne kénytelen beérni a mosolyommal, de amíg ti, nemliberális magyarok uralkodtok ebben az országban, az én odacsempészett kedvességemnél többre nincs esély. Nem állíthatunk minden cigánygyerek mellé egy liberálist.)
És liberálisnak lenni nehéz. A liberális olyan ember, aki nem csak, hogy liberális, de esze ágában sincs titkolni, hogy az, sőt, mindig úgy viselkedik, ahogy vele szemben is elvárná, ha viselkednének a többi liberálisok. Elképzeli tehát, milyen lenne, ha mindenki liberális lenne, és eszerint rendezi az életét. Gondolnánk, hogy bolond a jámbor, ámde nem: hisz mindenki liberális! Hisz senki se helyeselné, ha kamaszlányát halálra kövezné a közösségnek nevezett emberölő és -feldolgozó gépezet, mondjuk fészbukozásért! Mert hogy más lányát megkövezi, az rendben van, hisz a közösség érdekei, ugye, a szoknyahossza, meg a garbó aljának mérete következtében megvalósuló szemérmetlen kibukkanások, az ezek következtében bűnbe vitt, jóravaló, gyermekszerető férfiemberek nyugalma, azaz a hagyományok…
De a saját préda, az más kérdés.
Nos, nincs saját préda: mások szabadsága ugyanis nem vadászható. Mások szabadsága mindenki saját hibája, nem a mi világunk tökéletességének akadálya. Ha más hibájára fennénk a fogunk, az olyan lenne, mint az őznek csak a foltjait látnánk, figyelmen kívül hagyva minden mást, ami miatt őz az őz. Mintha csak az őz bosszantó foltjait látnánk, és nem csodálnánk iramodását.
Ennek okán tehát vegyétek tudomásul, hogy az, hogy ti magyarok vagytok, engem nem érdekel. Magyarnak lenni sem kevésbé undorító, mint cigánynak, románnak, malajziainak lenni. Az viszont, ahogy ti, nem liberálisok ezt a magyarnak levést elképzelitek, ezt a szeplőtelen, folttalan badarságot, ez, bármennyire is nem fűlik hozzá a fogam, arra kényszerít, hogy kimondjak bizonyos dolgokat.
Például ezt: nem, én veletek nem vagyok magyar. Nem lehetek, hisz nem hiszek abban, amit ez számotokra jelent. Nem tudok összegyűlni, gúnyába bújni, kiabálni és kizavarni, gyűlölni, ítélni, haragudni miatta.
De nem, nem vagyok kommunista sem. Tudom, hogy számotokra csak ez a két állat létezik, de javaslom, ismerkedjetek meg a zsiráffal is.
És nem, nem hiszek a szeretetetek és az összefogásotok erejében. És minden meg nem fizetett áfa, minden ki nem állított számla, minden rezsiharcos idióta puszta léte megerősít ebben.
Nem hiszek az istenetekben sem. Mert hogy az szerintem hülyeség. Megengedem, magam is gondolok, teszek egy rakás hülyeséget, de ez nem akadályoz meg abban, hogy más dolgokat meg én tekintsek hülyeségnek. Nem bánom például, ha valaki nem akar gyereket, ezért szinglinek vagy apácának áll, de nem örülnék neki, ha nekem is szinglinek vagy apácának kellene lennem. De még csak tisztelni sem fogok senkit sem a meggyőződése miatt felvállalt szinglisége vagy apácasága miatt. Aki hegymászónak megy, időnként leesik, vagy örökre fenn marad: foglalkozási ártalom, nincs mit tisztelni rajta.
Nem hiszek tehát a változatos vallásaitok különféle változatos isteneiben. Tehát a legújabban, az orbánviktorban sem. Míg azonban előzőeket, ha megfelelően tartózkodó módon, négy fal között űzik, semmilyen formában sem tartom üldözendőnek, utóbbival más a helyzet. Tőlem lehet akárki katolikus, nekem is sok katolikus barátom van, egy rendes katolikus a légynek sem árt, és bár megvan az a különös szokása, hogy nem létező dolgok létezéséről van meggyőződve, még csak bolondnak sem gondolnám. Az ilyen vallásos a maga kezdetleges módján próbál választ adni arra a nyomasztó problémára, hogy meg fog halni.
Az orbánviktorizmus azonban más tészta. Rengeteg ok miatt: mindkettőhöz kell ugyan a valósághoz való rugalmas elszakadás, az inkonzisztenciától való mit sem rettegés varázslatos képessége, hazudni viszont egy istenhívőnek nem kell. Elég hinnie, abba mindig belemenekülhet. És bár a vallásosok sem vetik meg a jólétet, lopniuk sem feltétlenül kell. Sőt, még csak új alkotmányt sem akarnak csinálni minden ötpercben, hogy könnyebben lehessen lopni.
Ezért tehát a továbbiakban kérlek benneteket, ne tekintsetek nemzetetek részének. Ez különben is egy olyan nemzet, amiről már újabban dohányárudákat neveztek el, ahol cigit, piát meg fagylaltot árusít a konzervatív úri középosztály. És én nem akarok egy trafiknév fennhatósága alá tartozni. Sajnálom. Derogál.
http://gepnarancs.hu/2014/03/hogyan-nem-lettem-magyar/
